Ősi jelképek olvasása és értelmezése
A kárpát-medencei templomok festett mennyezetkazettáinak jelképrendszere
Bereczky Zoltán jelenleg Budapesten, a József Attila lakótelepen református lelkész.
Festett mennyezetkazetták jelképrendszerével alaposabban tíz éve kezdett foglalkozni, a témáról a
Károli Gáspár Református Egyetemen is tart órát.
Simai sakkoló című könyvében Csauz Anettal a csengersimai református templom festett mennyezetének teljes leolvasását végezték el (Püski, 2008). Itt találkozhatunk először a templom mennyezet sakktáblaként való értelmezésével, melyen figurák mozognak. Erre épülő misztériumjátékát a simai gyerekek 2009. óta minden évben előadják.
Második, még kiadatlan könyvében a kárpát-medencei mennyezetkazetták alapján felállított ősjelkép rendszer feltárását kísérli meg. Mostani zebegényi előadásában elsősorban ezt fogja az
érdeklődők elé tárni.
Mindenkit szeretettel várunk január 25-én 18 órakor a zebegényi könyvtárban!